_IMG_20251005_133152

A cEKKEr az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sporttudományi Intézetének közösségi túranapja, amely minden ősszel és tavasszal diákokat, oktatókat és érdeklődőket hív bakancsos kalandra. Ősszel a Nagy-Eged, tavasszal a. A cél jó társaság, borkóstoló, szalonnasütés és a páratlan panoráma. Molnár Attila idén is útnak indult, hogy megmutassa, miért érdemes csatlakozni.

Ismerős arcok a rajtban
Herpainé dr. Lakó Judit tanárnő köszönti a résztvevőket
Ködös a táj, de felhőtlen a hangulat

A cEKKEr egyetemi túranapok rendkívül sokat jelentenek számomra. Immáron sokadik alkalommal veszek részt az eseményen, de a hangulat változatlan, ahogyan az olyan elemek is, mint a szalonnasütés, a nagykorúaknak a borkóstoló, a hasznos ajándékok, és persze a természet közelsége. A túrák során közelebb kerülhetünk egymáshoz és magunkhoz is, mikor elmerülünk a táj szépségeiben, és kicsit kitisztulnak a gondolataink a rohanó világ zajától távol. Ez egy jó lehetőség, hogy olyan emberekkel beszélgessünk, akikkel a szürke hétköznapokban nincs lehetőségünk, és hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat azokkal, akik közel állnak hozzánk.

Ha már ősz, a terepen adott a zamatos frissítés
A hölgyek sem maradtak ki a csemegézésből
Áron rutinosan használja a szúróbélyegzőt
A Remete-barlang belsejében

Jómagam a 14 km-es távú, Gólya Tamás tanár úr által vezetett túrán vettem részt, amely a szintkülönbség ellenére számomra egy könnyed és pihentető programnak bizonyult. Bár már sokadjára látom őket, a Remete-barlang és a kilátás az Egedről mindig lenyűgöz. Az út során keresztül haladtunk több szőlőültetvényen is, láttunk ejtőernyőst elsőként repülni, illetve sok érdekességet is hallottunk a hely történelméről. A hegytetőn igazán szakmai borkóstoló várt ránk, amely során megismerkedhettünk az egyetem Akadémia borainak történetével, egyéniségével. A túra végén a zsíros kenyérben ezúttal sem kellett csalódnom, ami egy kis kolbásszal és hagymával még könnyebben csúszott.


Szeretnék mindenkit arra bátorítani, hogy amennyiben ideje engedi, jöjjön el legközelebb is, mert ezek a napok örök emlékek maradnak. Ha azt érzed, hogy unatkozol, nincs dolgod a hétvégére, akkor nyugodtan vállald be! Egy kis testmozgás sosem árt.

Szöveg: Molnár Attila
Fotók: Gólya Tamás

Egy siklóernyős tanfolyamba futottunk bele!
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem saját Akadémia borának ismertetője 536 méteren
A környék legpazarabb kilátása a sziklagyepről
A tanösvény déli lejtőjének cserszömörcéi között
Szemben a túra utolsó emelkedője, a Kis-Eged

Authors

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük